Tartalomjegyzék
A zöldborsós krumplipüré a hagyományos burgonyapüré feltúrbozott változata. A burgonyás ételek nagyon népszerűek hazánkban és számos módon variálhatók, gazdagíthatók. Ezek egyik formája a borsós burgonyapüré is, mely gyorsan, egyszerűen elkészíthető és számos módon fűszerezhető. Ezáltal pedig a legkülönfélébb ízhatások érhetők el, érdemes kísérletezni velük. Főleg, ha már kicsit változatosabbá szeretnénk tenni a hagyományos köreteket. Egy hétköznapi vacsora gyors körete is lehet, mivel nem kell hozzá sok idő.
Egyszerű zöldborsós krumplipüré receptje
Hozzávalók:
- 1 kg burgonya
- 5 dkg vaj
- 2 dl tej
- só – ízlés szerint
- bors – ízlés szerint
- szerecsendió – ízlés szerint
- 30 dkg zöldborsó
A krumplipüré elkészítése lépésről – lépésre:
- Először a krumplit meg kell pucolni, kockákra vágni és kevés sóval, annyi hideg vízben, ami ellepi fel kell tenni főzni.
- Ha megpuhult le kell szűrni róla főzőlevet.
- Majd hozzá kell adni a vajat, és annyi forró tejet, amennyit felvesz.
- Krumplinyomóval össze kell törni.
- Borssal, szerecsendióval ízesítjük és ha szükséges még tovább sózzuk.
- Majd óvatosan forgassuk bele a zöldborsót.
- Alaposan keverjük össze és még forrón tálaljuk, ugyanis kihűlve már nem az igazi.
Tovább gazdagítható egyéb zöldségekkel – hagyma, sárgarépa, sütőtök, cukkini stb. – tényleg csak a fantáziánk és az otthoni készleteink szabhatnak határt. Kiváló körete húsételeknek, halaknak, de akár rántott sajtok mellé is. Kovászos uborkával, savanyú káposztával még tovább bolondíthatjuk a már így is különleges ízvilágot. Jó étvágyat hozzá!
Burgonyapüré ( krumplipüré ):
https://hu.wikipedia.org/wiki/Bors%C3%B3
Vissza a kategória cikkeihez